- A csőtörés okai és jelei
- Mit tehetünk, ha bekövetkezett a csőtörés?
- A csőtörés elhárítása
A csőtörés az esetek nagy részében igazi katasztrófa. Tönkremehetnek a bútorok, a falak, felázik a parketta, komoly anyagi károkat okozva.
Az Aegon biztosító szerint a lakáskárok háromnegyede 3 dologra vezethető vissza – és közöttük van a csőtörés okozta vízkár is.
Fontos tehát, hogy tisztában legyünk azzal, milyen jelek utalnak egy esetleges csőtörésre és melyek a legfontosabb teendőink, ha beüt baj. Cikkünkben most minden fontos tudnivalót megismerhet.
A csőtörés okai
Sokan úgy gondolják, hogy a csőtörést már csak akkor lehet észrevenni, ha a lakásban áll a víz.
Ez azonban gyakran nem ilyen egyértelmű.
De akkor mire érdemes odafigyelnünk, hogy elkerüljük, hogy akár az egész ház vízben ússzon?
Szinte óhatatlan, hogy a lakásunban a csövek, az állandó használat követeztében ne öregedjenek el vagy gyengüljenek meg.
A vezetékeknek ugyanis a nap 24 órájában biztosítani kell a vízellátást, miközben sok más hatásnak is ki vannak téve.
A nyomásingadozástól a hőmérséklet változásán át a közlekedési megterhelésig, számos tényezővel szemben ellent kell állniuk. Ez pedig az idő múlásával könnyedén vízszivárgáshoz vezethet vagy rosszabb esetben csőtörést is okozhat.
Természetesen ezeken felül a szerelvények és a vízvezetékek minősége is nagyban befolyásolja, hogy milyen hamar következik be a baj.
A csőtörés leggyakoribb jelei
A műszeres csőtörés bemérés témában írt korábbi cikkünkben részletesen körbejártuk a gyanús jeleket és az egyértelműbb nyomokat is, amelyek egy esetleges csőtörésre utalhatnak. De alábbiakban röviden listázzuk, hogy mi az amire mindenképpen érdemes odafigyelni.
A láthatatlan jelek
- A víz szivárgás jele lehet, ha a lefolyóból folyamatosan szokatlan hangokat hallunk. Ha ilyet tapasztal, ne habozzon, hívjon minket bátran. hogy a kollégák időben elhárítsák a problémát!
- Érdemes odafigyelni a vízaszámlára is minden hónapban, ugyanis előfordulhat, hogy miközben nem nőtt a fogyasztásunk, mégis magasabb a számlánk összege.
- Ha penészedést és párás levegőt tapasztalunk a lakásban, érdemes szintén csőtörésre gyanakodni. Természetesen ezek a jelek könnyen összetéveszthetőek más problémákkal, mégis érdemes akár egy szakember segítségét kérni.
A látható jelek
- Nem olyan gyakori, de egy csöpögő csap is árulkodhat vízszivárgásról a lakásunkban. Figyeljünk oda rá!
- Természetesen az egyik leglátványosabb jel, ha a padló vagy a falak vizesednek, ilyenkor mindenképpen forduljunk mielőbb szakemberhez!
Fontos hangsúlyozni, hogy a későn észrevett csőtörések akár az ingatlan alapjában is kárt okozhatnak!
Ha későn vesszük észre, hogy a főnyomó csőben repedés keletkezett, az átmoshatja az ingatlan alapját, sőt meg is süllyedhet ennek hatására.
A csőtörések fajtái
A csőtörések esetén alapvetően két típust különbözetetnek meg a szakemberek:
- nyomó vezetékek és
- lefolyó vezetékek csőtörése
Nyomó vezetékek
Ha a hibás csőszakasz a falon belül fut, tehát nem tudjuk ránézésre megállapítani, hogy milyen típusú lehet, rajzoljuk körbe az ázott falfelületet. Ezt követően pedig szüneteltessük a vizesblokk használatát.
Ha tovább terjed az ázás, akkor több mint valószínű, hogy a nyomó vezetékkel lesz a probléma.
Lefolyó csövek
A csőtörések másik típusa a lefolyókat és a szennyvíz elvezető rendszereket érinti.
Ebben az esetben az okok az elöregedett rendszeren kívül, gyakran a rosszul kivezetett loefolyók meghibásodásában vagy az emiatt keletkezett dugulásokban keresendőek.
Lefolyócsövek csőtörése esetén mindenképpen legyünk körültekintőek és, ha lehetséges jelezzük a velünk élőknek és társasház esetén a többi lakónak is, hogy ne használják a lefolyót, amíg a hiba meg nem szűnik.
És ha már csőtörés társasházban, érdemes elolvasni a kifejezetten ebben a témában írt cikkünket is, amiben többek között arról is szót ejtünk, adott esetben kit terhel a károk megfizetése.
Mihamarabb hívjunk szakembert, aki megoldja a problémát, elhárítja a csőtörést és megszünteti a dugulást.
Egy szennyvízcső törése után végezzünk mindig alapos fertőtlenítést az adott helyiségben, hogy elkerüljük a fertőzéseket!
A csőtörés elhárítás lépései
Első és legfontosabb dolgunk, ha csőrepedést vagy csőtörést észlelünk, hogy elkerüljük a közvetlen életveszélyt! Áramtalanítsuk teljesen az adott helyet, ha a csőtörés érintheti az elektromosságot is.
1. A csőtörés helyének megállapítása
A csőtörés elhárítás egyik első és legfontosabb lépése, hogy lokalizáljuk a problémát.
Előfordulhat azonban, hogy nem látjuk a probléma forrását és csak a vízóránk pörög, miközben egyetlen csap sincsen nyitva a lakásban. Ebben az esetben több mint valószínű, hogy rejtett csőtöréssel állunk szemben.
De hogyan is lehet ilyenkor a csőtörés pontos helyét megállapítani?
Aggodalomra semmi ok, a rejtett típusú problémák is gond nélkül felderíthetőek és javíthatóak, anélkül, hogy az egész lakást szétbontanánk vagy felásnánk a kert nagy részét.
Műszeres csőtörés beméréssel szerencsére pontosan be tudjuk mérni a vízvezetékszerelők a probléma helyét.
Ezek legnagyobb előnye, hogy megmenthetnek bennünket a felesleges bontási munkálatoktól és a többlet kiadásoktól.
2. Zárjuk el a vizet a meghibásodás szakaszán
Ha pedig ez nem lehetséges, keressük meg a főcsapot, főelzárót vagy a strangot. Lakástípusonként változik, hogy hol találjuk ezeke, ezért alább listáztuk.
Panellakások estén
Panelekben a vízelzárót szerelő fal mögé szokták helyezni, általában a fürdőszobai vagy a WC mögötti strangnál találjuk.
Családi vagy új építésű házaknál
A főelzárót nagy valószínűséggel a vízóra aknában fogjuk megtalálni vagy a gárzsban, esetleg a pincében. Sokat segíthet, ha van egy bekötési rajzunk a vízhálózatról.
Régebbi építésű házakban
Több helyen is rejtőzhet a főelzáró. Érdemes a lakásban, majd a pincében és ha nem találjuk, a garázsban is keresni. De érdemes a közös képviselőt vagy a ház gondnokát megkérdezni és segítséget kérni.
Ha nem sikerül elzárnunk a vizet, mielőbb hívjunk vízszerelőt, hogy megelőzzük a további károkat!
Ezután mérjük fel a károkat és hívjunk szakembert, hogy gyorsan megoldjuk a problémát. Gyorszolgálati vízszerelőink éjjel nappal a rendelkezésére állnak és Budapesten valamint Pest megyében akár 1 órán belül a helyszínre érkeznek.
Már a bemérés is jelentősen kihat a végső árra, ugyanis egy jelzőgázos megoldás általában drágább, mint a hőkamerás technológiák.
Ezen felül a végösszeget természetesen tovább befolyásolja, hogy milyen károk keletkeztek a víz hatására.
Ha újra ki kell festenünk egy teljes szobát, netán a parkettát vagy a járólapokat is fel kell szedni, sajnos a számla is magasabbra rúghat.
Ebben az esetben semmiképpen ne feledkezzünk meg a korábban említett részletes dokumentáció elkészítéséről és a probléma bejelentéséről a biztosító felé, még mielőtt megérkezik a szakember az otthonunkba.
Elfolyt vízmennyiség jóváírása
Jó tudni, hogy ha csőtöréssel állunk szemben, kérvényezhetjük a vízszolgáltatónál, hogy azt a vízmennyiséget, amely elfolyt, írja számunkra jóvá.
Érdemes tehát érdeklődni a vízszolgáltatónáll, ugyanis bizonyos esetekben jóváírhatják a csőtörés következtében elfolyt vízre vonatkozó csatornadíjunkat.
Kinek kell bejelenteni a csőtörést?
Családi házak esetében
Ha a probléma a vízóra vagy a vízakna előtti részen történik, az elhárítás minden feladata és költsége a szolgáltatóhoz tartozik. Míg a vízóra után keletkezett törések a tulajdonost érintik, így a mi felelősségünk vízszerelőt hívni és a javítás költségeit is nekünk kell rendezni.
Társasházak esetében
Társasházaknál a helyzet csak egy kicsit másabb.
Ebben az esetben, ha a társasház központi vízmérő előtti szakaszán ömlik a víz, akkor forduljunk a vízművekhez és a lakás gondnokához.
Ha pedig a lakáson belüli almérő után történik a csőtörés, akkor olyan szerelőt érdemes hívni, aki a vakolt fal esetén, a bontással együtt vállalja a probléma megoldását.
Utómunkálatok a csőtörés elhárítás után
Ha a szakemberek végeznek a munkával és elhárul a veszély, vár ránk még néhány teendő.
Mindenképpen mérjük fel, hogy esetleg nem keletkezett-e kár a szomszédunknál is, ugyanis könnyen megeshet, hogy a víz nyomai nála is látszanak.
Hasonlóan fontos, hogy alaposan páramentesítsük a lakást. A falakban, parkettában rekedt víz könnyen állagromláshoz és penészedéshez vezethet. Használjunk hát bátran páramentesítő készülékeket!